Kiemelt bejegyzés

2017. február 26., vasárnap

Térkép

Az én fogalomtérképem, a Török kort ábrázolja. Mivel én vizuális típusú vagyok, nagyon szeretem ezt a módszert, hiszen könnyen átlátható, színes, illetve a színek segítenek a vázlatpontok alpontjainak értelmezésében. Hasznosnak tartom, leginkább a tanulásom mellé a papír alapra készítettet kedvelem, mivel tanulni is úgy szeretek, mintsem a gépen.
Könnyen elkészíthető a program segítségével, és a mentés után lehetőség van a nyomtatásra is. Szívesen használom ezt a tanulásomhoz.

Online időszalag

https://www.timetoast.com/timelines/1465268

Az általam elkészített időszalag, az 1. világháború fontosabb történelmi évszámait fedi le. Eddigi ismereteimben a időszalag, már ismerős volt, viszont most kipróbálhattam az online verzióját is. Rendkívül hasznosnak vélem, mivel hamarabb tudunk egy igényes munkát csinálni, mint papír formában, illetve a képekkel, videók linkjével ki tudom egészíteni, ami még inkább színessé varázsolja.
A szakomból kiindulva nem valószínű, hogy fogom tudni alkalmazni ezt, de sohasem lehet tudni. Mindenesetre, ha lesz rá mód, és lehetőség, szívesen beleépíteném az órámba.

2017. február 20., hétfő

Szakmai bemutatkozás

Az Eszterházy Károly Egyetemen kezdtem el idén, azaz 2016/2017-es tanévben az osztatlan tanárképzésben a közösség művelődési-testnevelő tanári szakpárt.

Előtte is itt végeztem tanulmányaimat, melyet sikeresen befejeztem, 2015/2016-os tanévben. Diplomámat testnevelő-edző alapszakon szereztem meg.

A felsőoktatási intézményben való tanulmányaim elkezdése előtt, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban jártam, 4 tanévet, humán tagozatos osztályba, majd német, és testnevelő fakultációt választottam. A gimnáziumi éveim sikerének, és a sikeres érettséginek köszönhetően nyertem felvételt az egri főiskolára.

2013-ban sikerült megszereznem a német középfokú, B2-es nyelvvizsgámat.

Tanulmányaim után, általános iskolában, vagy középiskolában szeretnék tanítani.


A mai nap margójára

 AMI VAGY NEKEM
Bár szobrász lennék, hogy márvány őrizze íveid,
Festenék, hogy mindenki láthassa színeid.
Írnék zenét, hogy hallják nevetésed,

Szavakkal dicsérném létezésed.

De a szobor, mit készítek, csak hideg kődarab,
Az ecset nyoma vásznamon fakó marad.
Kezemben a hangszerek hamisan szólnak és túl halkan,
S e vers is hiába, mert ami vagy nekem, az leírhatatlan.

Dr. Ottó István Árpád